BÜSZKESÉGÜNK: A MOHÁCS I.
Ha a busók nem is, a Mohácsra látogató turisták és kirándulni vágyók 2019. április 15-től egy különleges, a Wiking Yacht Club által épített katamaránon járhatják be a Duna hazai és horvátországi szakaszát, valamint a Dráva-szakaszt – mondta el Hodács Levente, a Wiking Yacht Club hajómérnöke a „Mohács I.” névre keresztelt hajó építésével kapcsolatban.
KINEK A MEGRENDELÉSÉRE KÉSZÜLT A HAJÓ?
Mohács Város Önkormányzata a turizmus fejlesztése céljából nyílt közbeszerzési pályázatot írt ki egy 50 személy szállítására alkalmas, 20 méter hosszú katamarán sétahajó gyártására vonatkozóan, amely minimum 25 km/órás szolgálati sebességgel közlekedik a Dunán. Miután a Wiking Yacht Club egyik legfőbb tevékenysége a hajóértékesítés és a hajóvezetői képzés mellett a hajógyártás, nem is volt kérdés, hogy benyújtsuk a pályázatunkat. Már akkor az volt az álmunk, hogy egy igazi, vagány Wiking-hajó legyen a „Mohács I.”.
Fontos kiemelni, hogy a Mohács Város Önkormányzata által megrendelt katamarán nemcsak a turizmusban betöltött funkcióját, de a magyar hajógyártás újraindítását tekintve is valóságos mérföldkő! A Wikingekkel több mint 20 éve nap, mint nap azon dolgozunk, hogy a hazai hajógyártás élénkítésével valós értékeket teremtsünk.
MILYEN CÉLT SZOLGÁL EGY KATAMARÁN A DUNÁN?
A „Mohács I.” utasszállító katamarán, ami nem kompként, sokkal inkább rendezvényhajóként, kirándulóhajóként funkcionál tavasztól-őszig a kisebb-nagyobb turisztikai csoportok számára. Miután az alapvető cél az volt, hogy Mohács Város Önkormányzata testvérvárosával, a horvátországi Pélmonostorral karöltve összekapcsolja a kerékpáros és vízi turizmust, a hajó kialakítása, sebessége és felszereltsége teljes mértékben meg kellett, hogy feleljen a „Bike&Boat” turizmus által támasztott követelményeknek.
MENNYI IDŐ ALATT KÉSZÜLT EL A „MOHÁCS I.”?
Az idő szűkös volt, a tempó feszes: 2018 márciusától összesen 12 hónap állt rendelkezésünkre, hogy a tervezés első ceruzavonásától a gyártáson át az átadás utolsó gondos simításáig mindennel időben, a szerződésben vállaltaknak megfelelően elkészüljünk.
MIT ÉRDEMES TUDNI RÓLA?
Azt mindenképp, hogy nagyon büszkék vagyunk rá! Mind a tervezés, mind a gyártás során kiemelt figyelmet szenteltünk a részleteknek. A Wiking CAT20 alumíniumból készült, ami egyrészt a súly tekintetében fontos tényező, hiszen könnyű, másrészt nem korrodál, mint az acél, ráadásul hosszabb élettartamot is biztosít a járműnek. A külső felületet homokszórással érdesítettük, majd Hempel-bevonatrendszerrel láttuk el, vagyis a víz alatti részekre 9 réteg, a víz feletti részekre pedig helytől függően 6-7 réteg festék került fel. A piros-fehér szín Mohács Város színeit jelképezi, mely a folyamatos egyeztetéseket követően kapta meg végleges mintáját.
A hajó 20 m hosszú, 7 m széles és 50 személy szállítására alkalmas. A főgépteljesítményt két Volvo Penta motor 2×370 lóereje és egy 13 kW-os beépített áramfejlesztő biztosítja, teljes vízkiszorítása pedig mindösszesen 23 tonna. A villanyszerelés, ahogy az alumínium munkálatok is, házon belül történt, a beépített kábelek hossza pedig körülbelül 5 km, vagyis nagyjából annyi, mint a Marina-parti Wiking-kikötő és a Szentendrei-sziget déli csúcsának légvonalban mért távolsága. A katamarán rendelkezik hajóvezetői és utastér hűtő-fűtő klímával, radarral, két VHF rádióval, AIS-szel, vagyis hajóazonosító-rendszerrel, ami térképszerűen mutatja a vízi forgalmat. Az utasok kényelme érdekében tágas mosdót alakítottunk ki, mely a hajó teljesen körbejárható fedélzetéhez hasonlóan akár kerekesszékkel is könnyen megközelíthető és kényelmesen használható. A hajó építésénél fontos szempont volt, hogy olcsón lehessen üzemeltetni, ezért 2 fős személyzetre – hajóvezető és gépkezelő matróz – vizsgáztattuk le.
HOL ÉPÜLT MEG A HAJÓ?
Mint ahogy a legtöbb általunk gyártott hajó, a „Mohács I.”, is a Hajógyári-szigeten épült, itt is helyeztük vízre 2019 februárjában. A vízre tételt követően kezdődtek meg a finomállítások és az üzembehelyezési próbák. Amikor mindennel elkészültünk és a Wiking-csapat tagjai is megsimogatták a hajót, a „Mohács I.”-et egy-egy ünnepélyes ceremónia keretében, büszkeséggel a szívünkben, vízre bocsátottuk.
A KATAMARÁNOK SAJÁTOSSÁGA A GYORSASÁG. EGY TURISTAHAJÓN MIRE SZÁMÍTHATUNK?
Az úszótesteknek köszönhetően a Wiking CAT20 stabil és gyors, ezért ha sebesen szeretnénk haladni a vízen, akkor ez egy igen előnyös hajótestforma. A katamarán hajótestgyártás napjainkban reneszánszát éli, hiszen a hajó gyors, mégis olcsóbb, mint egy szárnyashajó. Többek között ezért is használják szerte a világon. Ez a kialakítás biztosítja ugyanis, hogy viszonylag kisebb főgépteljesítményekkel is el lehessen érni a 30 km/óra feletti sebességet, akár 20 méteres hajótesttel is.
A „Mohács I.” turistahajónak épült, különlegessége pedig a katamarán-forma nyújtotta sebessége. A tervezés során szem előtt tartottuk, hogy a hajó úgy legyen képes kényelmesen, károsodások nélkül teljesíteni a kiírás szerinti 25 km/órás minimum szolgálati sebességet, hogy azt egy átlagsebességgel, ne pedig a főgépek csúcsra járatásával érje el. A hosszú távú, biztonságos működés érdekében éppen ezért a „Mohács I.”-et úgy kalibráltuk, hogy a jogszabályok betartása mellett közel 40 km/órás holtvízi sebességgel haladhasson. Arra szintén kiemelt figyelmet fordítottunk, hogy a 40 km/órás holtvízi sebességet ne érje el, arra már ugyanis olyan szabályozások vonatkoznak, melyek megtöbbszörözhetik az előállítás költségeit, így a vételárat is.
A hajótest formájának kialakítása azért is optimális, mert az a fogyasztás mellett a hullámkeltő képességet is befolyásolja. Amikor a hajó felgyorsul és 25 km/óra feletti sebességen halad, formájának köszönhetően meglepően kis hullámokat kelt, vagyis alacsony a hullámképző képessége, aminek a kajakosok és a kisebb hajók egyaránt örülnek. A hajóba 2×1000 literes üzemanyagtartály került beépítésre, ami a fogyasztást tekintve teljes gázzal, 50 személlyel a fedélzeten, tele tankkal kevesebb, mint 80 liter, ami egy teljesen vállalható mennyiség, hiszen így a hajó éves átlagfogyasztása várhatóan jóval 50 liter alatt is alakulhat.
MI AZ A PLUSZ, AMIT A „MOHÁCS I.” AZ UTASOKNAK NYÚJT MAJD?
A hajós életérzést, a jacht-élményt, hiszen az, aki még sosem hajózott életében, a „Mohács I.”-en ekkora sebességnél már motorcsónakos élményt kap, amit viszonylag hosszú távokon – Eszék felé, a Gemenci erdő irányába vagy Bajára kirándulva átélhet és kipróbálhat.
TÚL A BÜSZKESÉGEN ÉS AZ ÉRDEMEN, MILYEN POZITÍVUMOKAT HOZOTT MAGÁVAL A „MOHÁCS I.” ÉPÍTÉSE?
A hazánkban tapasztalható folyamatos munkaerőhiány miatt büszkék vagyunk arra, hogy a „Mohács I.” építésének hívószavára több régi kollégánk is visszatért a Wiking-csapatba. Az építésből fakadó kötelező hatósági ellenőrzések során – amelyből összesen nyolc volt – szintén sok pozitívum ért minket. A Közlekedési Hatóság számára presztízs értékű volt egy ekkora volumenű projektben való részvételi, tekintettel arra, hogy az elmúlt évtizedben Magyarországon minimális hazai tervezésű, hazai építésű új hajó került forgalomba.
Példaértékű továbbá, hogy Mohács Város Önkormányzata felvállalta a beruházást és építtetett egy, a modern kor technológiájának megfelelő, magyar hajót. Bízunk benne, hogy több Duna-parti város is követi ezt a példát, hiszen Szentendréről Budapestre ezzel a hajóval 25 perc az út, így nemcsak a turizmus fejlesztésére, de a nagyobb Duna-menti városok – Százhalombatta, Vác, Duna-menti nagyvárosok – elővárosi közlekedéseinek bővítésére is kiválóan alkalmas. A „Mohács I.” megépítése megerősítette bennünk azt a korábbi víziónkat, miszerint Magyarországon igenis helye van a hazai gyártású hajóknak. Bízunk benne, hogy a „Mohács I.” sikerességén felbuzdulva más nagyobb városok figyelmét is felkelti a lehetőség, hogy saját hajót építtetve kiaknázzák a turizmusban rejlő potenciált, valamint fejlesszék városuk vízi közlekedését.