COBALT R6 – AMERIKA KRÉMJE
A Cobalt újdonsága, az R6 magasra teszi a lécet kategóriájában, sőt, voltaképpen nem hagy helyet az érveknek, hogy mást válasszunk, ha ilyen méretű sporthajót keresünk.
Tegyük a szívünkre a kezün – ket, és valljuk be: sokan erős előítéletekkel viszonyulnak az amerikai autókhoz… Bár számos legendás modellt kitermelt elsősor – ban Detroit évszázados múltra visszatekintő nagyüzeme, többek szemében a mindenképpen erős és robusztus járgányok minősége, részleteik kidolgozottsága, beépített anyagaik tartóssága nem ér fel európai vagy japán vetélytársaiéhoz.
A hajók terepe azonban egészen más világ, hiszen éppen a Kansas állambeli Neodesha városában, tengertől és óceántól távol, a nagy – jából Oklahoma City és Kansas City között félúton elhelyezkedő Cobalt üzemeiben bizonyítják immár régóta, hogy termékeik nemcsak állják az összehasonlítást, de rendre etalonként is szolgálnak az öreg kon – tinens patinás gyártói számára is.
Ez a kis ékszerdoboz, az R6-os mindenekelőtt sportos, de nem elégszik meg ennyivel, hiszen olyan elegánsra, már-már fényűzőre sike – redett, annyira ízléses és kikezdhe – tetlen minőségű, hogy semmilyen, a nagy vízen túli sztereotípiának nem ad helyet. Izgalmas „diszkó – hajó”, ami számos innovációval, exkluzív funkcióval és nem várt praktikummal kényezteti utasait.
Bulijárat
A karcsú, atletikus testű Cobalt R6 egyik legnagyobb erénye, hogy hatalmas térrel áll használói rendelkezésére. Azon túl, hogy látszatra szinte hihetetlen módon tizennégy(!) személy fér el kényelmesen rajta, a kikapcsolódást teljessé tevő sporteszközöknek is számos tárolóhelyet kínál.
Persze, könnyen lehet, hogy egy pillanatra sem kívánkozik le a fedélzetről senki az utazás tartama alatt, hiszen a gyakorlatilag mindenfajta forrással kompatibilis hangrendszer annyira rendben van, olyan mélynyomókat és magassugárzókat építettek be, amelyek hangzása egy koncertteremnek vagy arénának is becsületére válna.
És miközben szól a zene, igazán együtt lehet a társaság, hiszen a legfinomabb bőrbe kötött ülőgarnitúrák elrendezésének köszönhetően senki sem kerül körön kívül, azaz a közösségi élmény valóban mindenkié.
Ha már a jó minőségű és magas szinten kidolgozott üléseknél tartunk, meg kell említeni az egész hajóból áradó exkluzivitást, amit a beépített anyagok adnak.
A technikai részletek kompozit, kevlár és üvegszálas elemei tökéletes harmóniában állnak a kárpitokkal, szőnyegekkel éppúgy, mint a pilóta érintőgombokkal és képernyőkkel operáló, leheletfinoman működő vezetői környezetével.
Még az úszóplatformra is olyan érzés rálépni, mintha egy sokkal drágább és egyedibb jachton tennénk.
A külső méreteit meghazudtolóan tágas R6 mind a tizennégy utasa a legnagyobb kényelemben és minden részletre kiterjedő kiszolgálásban élvezheti a kirándulást, természetesen italhűtő, stabil pohártartók, tágas napozóhely és nagy méretű árnyékoló áll rendelkezésükre.
Vele van az erő
Bármennyire is kényelmes és kényeztető a Cobalt R6-oson pihenni, mégiscsak sporthajóról van szó, amit, a motort beindítva, azonnal bizonyít is. A gyártó filozófiája értelmében a vásárló eldöntheti, hogy milyen és mekkora teljesítményű erőforrásra van szüksége, és ennek fényében választhat a négyféle teljesítménnyel elérhető Volvo Penta, valamint a hasonlóan erős MerCruiser motorok közül.
Ennek megfelelően 283 és 430 lóerő között kalibrálhatjuk a tel – jesítményszintet, azaz könnyen beláthatjuk, hogy a „leggyengébb” is bőven elég a dinamikus hajózáshoz. Az R6-os azonban a 430 lóerőt is magabiztosan uralja, sem a hajó stabilitása, sem a manőverezhetősége nem szenved csorbát nyélgázon sem.
Az alapfelszereltséghez tartozó tűzoltó berendezés és gyújtásbiztonsági kapcsoló nyilván kellő elővigyázatosság, attól azonban nem kell tartanunk, hogy a kevlárral erősített hajótest bármilyen körülmények között kiszaladna alólunk.
A néhány éve a Malibu Boats szárnyai alá tartozó Cobalt Boats 1968-as alapítása óta tartja magát alapfilozófiájához, miszerint hajóiknak a kimagasló minőség és a technikai tökéletesség mellett a legnagyobbaknak is kell lenniük a kategóriáikban.
Az R6-ost kipróbálva megállapíthatjuk, hogy ezeket a törekvéseket újabb, számos gyártó számára elérhetetlen magasságokba emelte a cég