Digitális felzárkózás
Egy cégvezető számára elengedhetetlen, hogy átlássa a cégét, és a pontos kimutatásokból objektív döntéseket hozhasson annak érdekében, hogy az optimalizált munkamenet mellett értékesen tölthesse el szabadidejét is – vízen és szárazon. Ehhez nyújt támogatást a Cégmenedzser.
Az Európai Bizottság felmérése szerint a magyar kis- és közepes vállalatok mindöszsze 13 százaléka számít digitálisan fejlettnek, és alig több mint egy százalékuk tartozik a nagyon fejlettek közé. Utóbbiak csoportját azok alkotják, akik már használnak vállalatirányítási és ügyviteli rendszereket is. Az Európai Unióban átlagosan 18,5 százalék számít digitálisan fejlettnek, az éllovas Dániában ugyanakkor a kkv-k több mint harmada, vagyis 36 százaléka tartozik ebbe a csoportba. Az adatok tükrében izgalmas látni, milyen egyéb eszközökkel vezetik a magyar kis- és középvállalkozók cégüket a 21. században.
Sikeresebbek a digitálisan fejlett cégek
„Tevékenységem során fontos küldetésemnek érzem, hogy a cégvezetők átlássák cégüket, és pontos kimutatásokból objektív döntéseket hozhassanak annak érdekében, hogy az optimalizált munkamenet mellett értékesen tölthessék szabadidejüket. A szoftverfejlesztés mellett magánemberként imádom a szabadságot, a barbecue-t és a hajózást, így amikor lehetőség nyílt rá, nem is volt kérdés, hogy a Cégmenedzser Szoftver Kft. mint együttműködő partner, digitális szolgáltatásaival támogatva a hajós közösséget, csatlakozzon a Wiking Yacht Club csapatához. A Wikingekkel való együttműködéssel célunk, hogy a korábbi, hazai cégeket érintő kutatásaink lehangoló eredményeit figyelembe véve olyan modern és versenyképes eszközöket például vállalatirányítási rendszereket ajánljunk a hajótulajdonos cégvezetők részére is, amelyek használatával könnyebben átlátják vállalkozásuk mindennapjait, és jóval sikeresebbek lehetnek, mint „Exceles” versenytársaik” – mondja Jagodics Tamás, a hazai szoftvergyártó piac egyik fontos szereplője, a Cégmenedzser Szoftver Kft. tulajdonosa és ügyvezetője.
Lassan jutnak létfontosságú adatokhoz a hazai vállalatok
Tény, hogy a magyar cégek közel fele csak 1-3 napos várakozás után jut valós adatokhoz a saját vállalatuk állapotát illetően. Egy ilyen időintervallum 15-20 éve még fantasztikus eredménynek számított volna, ma azonban, mikor a valós idejű, objektív cégvezetés már bőven elérhető, egyetlen valós problémát hoz a felszínre: a magyar kkv-k mintha kimaradtak volna a digitális forradalomból. „Nem véletlen, hogy egyre több olyan cég esik vissza piaca ranglétráján, amelyek néhány éve még a csúcson voltak. Ennek oka, hogy olyan újabb és újabb vállalatok jelennek meg a piacon, amelyeket fiatal, a digitalizációban jártas vállalkozók vezetnek. Ahhoz, hogy képesek legyünk lépést tartani ezen ifjonti hévvel irányított vállalkozásokkal, saját cégünk digitalizálása mellett megoldás lehet olyan, az informatika területén gyakorlattal rendelkező kollégák alkalmazása, akik naprakészek az alkalmazott eszközök világában” – javasolja Jagodics Tamás.
Az Excel-tábla nem jelent digitális céget
Az elavult szoftverekből nyert adatok sokszor megbízhatatlanok. Mivel ezek a rendszerek nagyban függnek az embertől is, gyakran előfordulhatnak számolási hibák. Modern szoftvereknél, vállalatirányítási rendszereknél ilyen probléma teljességgel kizárt, ráadásul az adatokat gombnyomásra, azonnal megkapjuk. Ezzel szemben az Excel-táblákból vezetett cégeknél az adatokat több emberen is át kell futtatni, hogy minimalizáljuk a hiba lehetőségét. Ez azonban időigényes feladat, amelyet a cégvezetőnek kell bérként megfizetni a kollégák felé.

Már a marketinget is szoftver irányítja
„Büszkék vagyunk, hiszen nemrég mutattuk be Magyarország #1 digitális marketinghatékonyság mérőrendszerét, a Smart24-et, vagyis az első olyan szoftvert, amelyből egyetlen gombnyomással mind a marketinges kolléga, mind a cégvezető kinyerhet minden adatot a cég korábbi és jelenleg futó reklámanyagaiból” – mutatja be a Cégmenedzser egy friss fejlesztését Jagodics Tamás. Hogyan működik a Smart24? Képzeljük el, hogy valós időben látjuk egy adott reklámeszköz teljes költségét, vagyis azt, hogy egy adott reklámeszköz mennyi kattintást, érdeklődőt, vevőt hoz/ hozott, azaz, hogy mely eszközöket érdemes futtatni, melyeket kell átalakítani, melyeket kell elfelejteni. A Cégmenedzser beszámolója szerint a Smart24 szoftverrel a marketingkimutatásokra fordított heti többórányi munkaidő a másodperc törtrésze alá süllyed.
Nemcsak a digitalizációval van gond, hanem a nem fizető partnerekkel is
A Gazdasági és Vállalkozáskutató Intézet felmérésében egészen meredek számok láttak napvilágot a közelmúltban. Eszerint a hazai vállalkozások 65 százalékának legalább egy üzleti partnere késedelemmel fizet, mely magatartásra a piacon szerzett több évtizedes tapasztalataim alapján a pandémiás helyzet csak egy magyarázat. A valóság tényadatokkal alátámaszthatóan sokkal inkább az, hogy a hazai cégek nem rendelkeznek profi kintlévőség-kezelési eszközökkel. „A FAIR PAY CONTROL, amely szintén saját fejlesztésű szoftverünk, úgy tűnik, forradalmasíthatja a hazai kintlévőség-kezelést. Lényegében humán beavatkozás nélkül küld ki számlákat, majd értesítéseket, később felszólításokat az esetleges elmaradásokról. A FAIR PAY CONTROL azonban több mint egy szoftver, hiszen valójában egy kész rendszer, amely mögött egy ügyvédi csapat is áll, így hatékonysága radikálisan nagyobb, mint a jelenlegi kintlévőség-kezelési megoldásoké” – mondja Jagodics Tamás. Kérdés, hogy a magyar kis- és középvállalkozások innovációban mikor követik európai társaikat. A valós idejű, objektív adatokból nagyobb eséllyel születnek sikeres üzleti döntések, ennek viszont előfeltétele a korszerű vállalatirányítási megoldásokkal vezetett cég. A fejlett rendszereknek hála, már mobilon is elérhetőek a legfontosabb adatok, és hát tegyük a szívünkre a kezünket: ki ne akarna egy hatékony, átlátható vállalkozást a mindennapokban, a szabadság vizén hajózva?