beneteau 36 hajó

Beneteau GT 36

Nyílt vízi szórakozás

A Beneteau GT 36 modellt kifejezetten szabadidő értékes eltöltésére tervezték, és ebben a minőségében az egyik legjobb a piacon.
A francia márka ropogósan friss újdonsága, a Gran Turismo 36-os kifejezetten az észak-amerikai piac igényeit figyelembe véve készült, ám ez természetesen nem jelenti azt, hogy a legelegánsabb mediterrán kikötőkben ne lenne szépségdíjas műalkotás, hiszen a formáért a Nuvolari & Lenard and Andreani Design felelt. Sőt, a hozzáértőknek sokatmondó márkanév ezúttal egy igazi ékszerdobozra került, ami nem csinál titkot abból, hogy a tehetősebbek szabadidős programjainak minden óhaját kielégítő eszköze.
A tervezők nagy bravúrja a minden részletre kiterjedő gondosság mellett, hogy a GT 36 úgy lett szélesebb, hosszabb, ezáltal tágasabb elődjénél, a GT 35-ösnél, hogy megtartotta annak legendás agilitását. Ez azt jelenti, hogy a fedélzetre maximálisan felvihető hét utas nemcsak kiválóan kikapcsolódhat és szórakozhat a hajón, de igen hamar és roppant stabilan helyszínt is változtathat, ha arra van kedve. A GT 36 beépített és külső erőforrásokkal is konfigurálható, és az általunk próbált 6,2 literes lökettérfogatú, V8-as MerCruiser Bravo Three elforduló hajtóművel egészen elképesztően megy, fordul és gyorsul. Mindezt úgy, hogy a fedélzeten minden és mindenki a helyén marad.

Társasági élet

A Beneteau-nál komolyan veszik, ha az a feladat, hogy egy kisebb, de minden bizonnyal nagy igényekkel érkező társaság teljes körű ellátását és szórakoztatását kell megszervezni és kiszolgálni. A hajóban elhelyezett társalgók kényelme és elrendezése senkit sem szorít a perifériára, mindenki azonos minőségben vehet részt a partikon, miközben profi körülmények között készülhetnek a finom ételek és italok, elég tér jut napozásra, de a magánszférára is.

A vezetőállással egybeépített társalgó gyönyörűen ívelő tető alá került, ahol külön napfényablak gondoskodik a hangulatról. A kabin légkondicionált, mégis a nyitottság kellemes érzését nyújtja, de a fedélzeten is gyorsan repül az idő az opcionálisan beépíthető elektromos grill körüli sütögetés közben. A vízbe csobbanást ergonomikusan kidolgozott híd teszi lehetővé, úszás után pedig jólesik, hogy zuhanyzásra is van lehetőség. A minden igényt kielégítő, luxuskényelemmel felruházott napozó­ágyakhoz fejtámla, kartámasz és sztereóhangszóró-rendszer is tartozik.

Biztosan tart

A Beneteau GT 36 kényelemfaktora tehát minden elvárást felülmúl, felszereltsége és részleteinek kidolgozása egyedien tökéletes, beépített anyagai a legjobbak. Ami azonban legalább ennyire fontos egy vízi jármű esetében, hogy a tervezők a biztonságra éppen ilyen nagy hangsúlyt fektettek. Amerre csak nézünk a hajón, szakszerűen tervezett kapaszkodók és korlátok vesznek körül minket, a járható útvonalakat is érezhetően gondosan alakították ki, úgy tűnik, szinte lehetetlen elesni vagy megütni magunkat, még egy izmosabb gyorsítás során is. Ráadásul, ami legalább ennyire lényeges, a minket körülvevő tárgyak is a helyükön maradnak, szinte mindenhez tartozik biztonságos rögzítés, még az edények sem tudnak leesni a tűzhelyről, ami nem mellesleg saját magát szabályozza, kikapcsol például, ha valaki bekapcsolva felejtené.

Vizek ura

A hajó vezetése, navigálása és kikötői manőverezése a dinamikus trim kontrollnak köszönhetően nemcsak gyerekjáték, de élvezetes is. A kapitányi állás ultramodern, mindenről megfelelő, gyorsan leolvasható és értelmezhető tájékoztatást kapunk, a GPS-alapú navigáció centire tudja, merre járunk és hova megyünk. A Zipwake Interceptor rendszer közvetlenül is képes a hajtóművel együttműködve irányítani a hajót, ezért gyakorlatilag önvezető funkcióval, vagy ha jobban tetszik, robotpilótával is utazhatunk. Tapasztalatainkat összefoglalva elmondható, hogy a Beneteau egyedien jó hajót épített Gran Turismo 36 típusjelzés alatt. A kifejezetten dinamikus menetteljesítmények exkluzív és komfortos kabinnal, légkondicionált, ugyanakkor napfényes helyiségekkel, tágas és kényelmes közösségi terekkel és minden igényre kiterjedő felszereltséggel társulnak. Az említett kiemelt biztonság pedig csak hab a tortán. És még jól is néz ki. Nem csoda, hogy a GT 36-os nemcsak az American Boat and Yacht Council tanúsítványával rendelkezik, de a roppant szigorú európai uniós szabályozások szerint is kiemelkedő a kategóriájában.

A patinás francia

Benjamin Bénéteau 1884-ben alapította hajóépítő vállalkozását a franciaországi Saint-Gilles-Croix-de-Vie kisvárosában. A Vendée megyében található település tengerparti elhelyezkedése kiváló körülményeket biztosított a fejlesztéshez és teszteléshez. Benjamin már az első hajómodelljei tervezésekor a minőséget helyezte az első helyre, és törekvései be is váltották a hozzájuk fűzött reményeket, ugyanis a Beneteau hajók igen hamar a makulátlan tökéletesség jelképévé váltak minden kategóriában. A kezdeti kis manufaktúra fejlődése és nemzetközi terjeszkedése borítékolható volt, hamar világszerte megismerték és megkedvelték gondos és precíz fejlesztőmunkával kidolgozott típusait. Manapság a cég mintegy hatvan modellt gyárt és forgalmaz, leányvállalatai közé tartozik a SPBI S. A. és a BIO Habitat Italia is.

Beleszerettél?

A Wiking Yacht Club segít, hogy a tiéd legyen.

Keresd Varga Miklóst a +36 20 974 5952-es telefonszámon!

ADATLAP

HOSSZ: 12,47 M
SZÉLESSÉG: 3,52 M
MERÜLÉS: 1,15 M
ÖSSZTÖMEG: 6700 - 7200 KG
LEGNAGYOBB TELJESÍTMÉNY: 700 LE
ÜZEMANYAG-KAPACITÁS: 800 L
FRISSVÍZ-TARTÁLY: 150 L
SZÁLLÍTHATÓ SZEMÉLYEK SZÁMA: 7 FŐ

TOP
HÍVÁS
EMAIL