Axius rendszer és a DTS gázkar

A motoros hajózást forradalmian megújító, joystick vezérlésű irányítás rendszer legnagyobb szereplője a MerCruiser Axius.
Vannak dolgok az életben, amit meg lehet csinálni segítség nélkül…. Kikötési manőver, figyelő közönség mellett …, nehezítve az egyre szűkebb helyekkel, természetesen a szél is rossz irányból fúj, a bámészkodó tömeg pedig kíméletlenül ítélkezik minden mozdulatra. Ismerjük az érzést…A szív zakatol, a kéz reszket, a térd remeg majd kétségbeesetten feladjuk a kikötést, meggyőzük magunkat hogy egy kikötővel lejjebb úgyis finomabb a sült keszeg.

Így aztán tárt karokkal fogadjuk a megoldást ami a MerCruiser Axius vezérlés néven meg is érkezett. Lássuk miről is van szó.

Rémegyszerű..a gázkar mellé beszerelésre kerül egy rövid kis joystick, amerre elmozdítjuk a kart a hajó abba az irányba fog elmozdulni. Valójában a joystick-kel utasítást adunk egy bonyolult elektronikának, amely kiszámolja, majd megfelelően megváltoztatja a hajtóművek irányát és tolóerejét. Egy mozdulattal még azt is elérhetjük hogy a hajó hosszirányára merőlegesen mozogva beáll egy akkora helyre, ahova az Axius használata nélkül meg sem próbáltuk volna a kikötést. A joystick eltekerésével pedig a hajó, egy helyben állva megfordul – mindezt két ujjunkkal csináltuk!

 

Az Axius rendszer működésének feltétele a digitális gázkar (DTS) és a Bravo III. hajtóművek megléte. Pillanatnyilag csak Bravo III. hajtóművel kompatibilis a rendszer, de biztosra vehetjük hogy a MerCruiser gőzerővel dolgozik azon hogy ki tudják terjeszteni a felhasználók körét.


Hazai hajósok körében talán annyira nem ismert a DTS fogalma.  A DTS vagyis a digitális gázkar elmozdításával nem bowden adja át az utasítást a motornak, hanem digitális jelet küldünk a motorvezérlésnek. Ezáltal sokkal érzékenyebbé válik a gázkar és az irányváltás is simábban megoldható.

Ezen felül jó néhány nagyszerű szolgáltatást is kínál a DTS. Szinkronizálni tudja a két motor fordulatszámát, így egy gázkar használatával tudjuk mindkét motort vezérelni, be tudunk állítani dokkoló sebességet vagy a pergető horgászok trollingozó sebességét,  a fordulatszám finomállítását pedig egy-egy nyomógomb használatával érhetjük el.

 Egy érdekes Axius funkció a Plus Control Pad, ami valójában autopilotként funkcionál. Egy mozdulattal beállítjuk a pillanatnyi orrirányt és az Axius segítségével a hajó tartani fogja azt.

 

De a legérdekesebb…az Axius tartalmaz egy automatikus kitérésgátló eszközt, amely a beépített GPS-t használja. Segítségével megszűnik az oldalszél vagy az áramlások okozta irányváltás. A hajó egyenes vonal mellett halad kis sebesség mellett is.

Axius rendelkezik Skyhook funkcióval is. Ennek használatával, az érzékelők és a GPS segítségével egy helyben tudjuk tartani a hajót. A műhold deviáció miatt ezt 10 m-es pontossággal meg tudja tenni.  

 

 

A MerCruiser fejlesztői szerint az Axius vezérlés olyan szintén fog elterjedni mint az autók esetében az automata sebességváltó.

 

Bennünket meggyőzött! Próbálja ki Ön is!